Az erdők nemzetközi világnapja: számít, mit teszel!

Világnapok szempontjából a március kiemelkedő hónap. 22-én a víz világnapját ünnepeljük, 21-én pedig az erdők előtt tiszteleghetünk. Március 21-e az a nap, amely minden évben felhívja a figyelmünket az erdők fontosságára: nem csupán a benne élő állatok, növények és organizmusok miatt kell vigyázni rájuk, hanem azért is, mert kulcsfontosságú szerepet játszanak abban, hogy mi, emberek is jólétben élhessünk!

A Föld tüdeje: az erdő

A bolygó kétharmada víz, a maradék egyharmad rész pedig szárazföld. Szédítően fájdalmas tény, hogy ennek a területnek már csak a 31%-át borítja erdő. A természet csodája, hogy az erdőirtást túlélő fák még így is mintegy 300 milliárd tonna szén-dioxidot semlegesítenek.

Aki megtapasztalta már, milyen hatalmas a különbség a városi- és az erdei levegő között, annak nem kérdés, hogy az erdőkre éppolyan nagy szükségünk van, mint a vízre. Hovatovább, az erdők nem csak harapnivalóan tiszta levegővel látnak el bennünket, hanem több millió ember számára munkát és megélhetést is biztosítanak.

Összefogás az erdőinkért

Figyelem, cikornyás nevek következnek: az ENSZ Erdészeti Fóruma és az Élelmezési- és Mezőgazdasági Szervezet egész évben azon dolgozik, hogy globális szinten is felhívja a figyelmet az erdők megóvásának fontosságára. Az erdők világnapja jó apropó arra, hogy a nemzetközi és regionális vezetőkkel együttműködve olyan rendezvényeket szervezzenek, amelyeken a hétköznapi ember számára is érthető keretek között beszélnek a problémáról.

2019-ben például a tematika a “Forest and education”, vagyis az “erdők és az edukáció” kapcsolatán alapult. A szakértők arról beszéltek, hogy miként valósítható meg egyszerre az, hogy a szükséges erdő- és energiagazdálkodás fenntarthatósággal társuljon. Ennek hiányában ugyanis az ökológiai egyensúly felborul, amely a bolygónk, és így az ember számára is beláthatatlan következményekkel jár.

Te is tehetsz az erdőkért!

Nem kell azonnal hatalmas változtatásokat eszközölni ahhoz, hogy az emberiség elinduljon a változás útján, mindazonáltal a folyamatos tanulás itt is elengedhetetlen.

Az edukációban kiemelkedő szerepet játszik az ENSZ már említett Élelmezési- és Mezőgazdasági Szervezete, amely minden évben oktatófilmmel készül az erdők nemzetközi világnapjára. A 2021-es, angol nyelvű film elérhető a YouTube-on: megosztásával Te is hozzájárulhatsz az ismeretterjesztéshez.

Számít a választásod!

A hétköznapok során Homo Vásárlók lettünk, és gyakran jóval többet zsákmányolunk, mint amire valóban szükségünk van. A pazarlás megfékezésén túl az is számít, hogy milyen terméket emelsz le a polcról. Ha például olyan papírterméket választasz, amelyen ott díszeleg az FSC®-tanúsítvány logója (az FSC®-ről bővebben ebben a cikkben olvashatsz), máris sokat tettél azért, hogy támogasd a fenntartható erdőgazdálkodást.

A Regina papírtermékeket gyártó és forgalmazó Sofidel nem csak az FSC® tanúsítvány megszerzésében jár élen. Büszkék vagyunk rá, hogy több környezetvédő vállalattal is vannak együttműködéseink (WWF, Woodland Trust, Treedom).

Hisszük, hogy az erőfeszítéseink megtérülnek, illetve, hogy a munkánkkal hozzájárulhatunk ahhoz, hogy megkönnyítsük a hétköznapi emberek környezettudatos életmódját!

Nézz további tanácsokat

Légy naprakész
a Regina akcióiról

Szeretne további meghívásokat kapni versenyekre, exkluzív kedvezményekre és személyre szabott ajánlatokra?

Ez az oldal a reCaptcha védelme alatt áll és a Google adatvédelmi politika és általános szerződési feltételek hatálya alá tartozik.

Azzal, hogy hozzájárul az adatai feldolgozásához , Ön a MÁRKANÉV közösségének részévé válik, és számos exkluzív előnyben részesül: kedvezményre jogosító utalványok, versenyeken való részvétel, személyre szabott kommunikáció, új termékek előzetes tesztelése és meghívások a rendezvényeinkre. A regisztrációját bármikor lemondhatja.
Olvassa el az adatvédelmi irányelveket.